Grafika Elméleti Képzésünkön fontosnak tartjuk, hogy a frissen megszerzett tudásról reflektáljanak diákjaink. Grafikai feladatok helyett tesztek és esszék formájában kell számot adniuk frissen megszerzett tudásukról. Az idei évfolyam egyik legkiemelkedőbb elemzése Bánfi Zitáé volt, A skarlát betű című könyv különböző kiadásainak grafikai összehasonlításáról.
Sokáig gondolkodtam azon, melyik könyvet válasszam elemzésül, mert őszintén szólva rengeteg kedvencem van. Vannak olyan történetek, amikért rajongok, de miután elolvasom őket, sokszor pár hónap múlva már csak a hangulat marad meg. A skarlát betű viszont benne marad az ember fejében, nyomot hagy. A mondanivalója nem kopik el, nem öregszik, nem veszít az érvényéből. Minden korszakban van jelentősége, akár a 19. századi olvasónak, akár ma nekünk.
Nathaniel Hawthorne regénye az emberi lélekről, a morális döntésekről, a társadalmi megbélyegzésről és az önazonosság kereséséről szól, de ami igazán különleges benne, az az, hogy mindezt egyetlen betű – a skarlátvörös „A” – köré építi. Egy betű, egy szín, ami egyszerre jelöl bűnt, szégyent, hitet, erőt, sőt, idővel akár méltóságot is.
A történet a 17. századi puritán Bostonban játszódik. Főszereplője Hester Prynne, aki férje távollétében gyermeket hoz világra, a közösség pedig nem hagyja ezt szó nélkül. Hester házasságtörés vádjával nyilvános megszégyenítésre ítéltetik, és arra kényszerítik, hogy egy vörös „A” betűt viseljen a ruháján, az „adultery” (házasságtörés) jeleként. Ami viszont különösen fontos: Hester soha nem árulja el, ki a gyermek apja. A szégyen terhét egyedül viseli, miközben lányát, Pearlt egyedül neveli fel. A férje, Roger Chillingworth időközben visszatér, de titokban tartja kilétét, és bosszút forral Hester szeretője, Arthur Dimmesdale ellen, aki a város nagy becsben álló lelkésze. A bűntudat belülről pusztítja a férfit, míg Hester (bár kívülről megbélyegzett) belső ereje révén egyre tiszteletreméltóbbá válik a közösség szemében.
A történet végére a skarlát betű már nem csupán bűnjel, hanem az elszántság, a kitartás és az önazonosság jelképe lesz. Hester útja a szégyenpadtól a morális példává válásig ível, és éppen ez az, ami örök érvényűvé teszi Hawthorne regényét.
Nem is csoda, hogy ez a történet újra és újra inspirál könyvkiadókat, tervezőket, filmrendezőket. És különösen izgalmas látni, hogyan jelenik meg ez az egyetlen betű, az „A”, a különböző korok és országok borítóin. Az elemzésben hat különböző kiadást mutatok be: ezek nemcsak grafikailag térnek el egymástól, de hangulatban, szimbolikában és célközönségben is egészen mást képviselnek. Van, amelyik tanít, van, amelyik provokál, van, amelyik csak sejtet, de mind ugyanahhoz a történethez vezet vissza.
Erről a borítóról a régi, iskolai könyvek vagy antikvár kötetek hangulata jut eszembe. A könyvet egy élénk skarlátvörös háttér dominálja, amelyen egyetlen grafikai elem ugrik ki igazán: egy hatalmas, lendületes, kalligrafikus „A” betű, fehér tintával odakanyarítva. Ez a betű mintha maga Hester lenne, egyszerre szabálytalan és határozott, nőies, de nem csicsás, és biztosan nem illeszkedik a társadalmi sablonokhoz.
A cím alatta merev, antikva betűkkel: SKARLÁT BETŰ. Ez az elrendezés már önmagában feszültséget hordoz, a személyes, díszes „A” betű és a hivatalos, merev cím kontrasztja egyfajta előrevetítése annak, ami Hesterrel történik. Az egyéni életút szembe megy a társadalmi szabályokkal.
A hetvenes évek magyar könyvkiadásában ez a dizájn egyáltalán nem szokatlan. Akkoriban a borítók nem a vásárlót akarták meggyőzni, hanem inkább értéket közvetítettek. A színek erősek, de nem harsányak, a grafika visszafogott, de gondolatébresztő. A könyv puhatáblás, nem kifejezetten díszkötet, de nem is egy egyszer használatos olvasmány. Megbízható, időtálló tárgy, amit sokan könyvtárból ismernek, mások a szülők, nagyszülők polcáról.
Tartalmilag ez a borító nem akarja elmesélni a történetet, nem próbál Hestert bemutatni vagy a közösséget megrajzolni. Ehelyett a szimbólumra fókuszál: a betűre, ami nemcsak a regényben, hanem a borítón is a lényeget testesíti meg. Nem túlragoz, csak ott van, és pont ettől működik.
Ez a kiadás már egy teljesen más korszak gyermeke, a 2000-es évek végének tipikus „iskolai olvasmány, de azért figyelemfelkeltő” dizájnja. A borító olyan, mintha egy színpadra pillantanánk be: sötét sziluettek veszik körül a középen álló női figurát, aki fehér gallérban áll a középpontban, nyilvánvalóan Hester. Az egész jelenet egy puritán bírósági tárgyalásra emlékeztet. A háttér textúrája nyers, kicsit olyan, mintha krétával vagy szénnel rajzolták volna, ami tovább erősíti a feszültséget. A borító fekete-fehér, némi krémszín, egyedül a cím Scarlet szava közepén álló vörös „A” betű és az író neve világít. A „The” finom, kézírás hatású, dőlt betűkkel jelenik meg, mintha valaki odafirkantotta volna egy titkos naplóba. Az „A” egy dekoratívabb, önálló karakterként jelenik meg, több mint egy betű, önálló jelentése, szimbolikája van. Olyan, mint egy jelkép a cím közepén, amit nem lehet egy sorba tenni a többi szóval.
Ez a borító nem teszi romantikussá a történetet, nem próbál női olvasóknak kedvezni, inkább tárgyilagos és drámai. Egyértelműen diákoknak, tanulóknak szánták, akiknek a borító már az első pillanatban elmondja: ez a könyv a megszégyenítésről, a közösségi ítélkezésről és az erkölcsi állásfoglalásról szól. Az olcsó, zsebkönyv méretű mass market paperback forma ezt alá is támasztja: praktikus, hordozható, de nem különösebben tartós. A cél nem a luxus, hanem az, hogy minél több emberhez eljusson.
A rózsás borító minden, csak nem klasszikus értelemben vett „skarlát betűs”. Rózsaszín, piros és bíbor tónusú közeli fotó egy rózsáról, középen egy fekete „A” betű, alatta a cím klasszikus, antikva stílusban. Ez első pillantásra inkább tűnhet romantikus regénynek, mint erkölcsi drámának, és ez nem véletlen.
Az Elle Book kiadása egyértelműen a női olvasókhoz szól. Olyanokhoz, akik lehet, hogy nem ismerik mélyen Hawthorne művét, de szívesen vennének kézbe egy klasszikust, ha az elég barátságosnak és vonzónak tűnik. A rózsa, mint motívum, sokrétegű: utalhat Hester nőiességére, a bűn és szépség kettősségére, vagy akár Pearl születésére is, hiszen a virág az életet, törékenységet is képviseli. Ugyanakkor ez a borító elrejti a regény sötétebb tónusait. Inkább érzelmes, sőt romantikus újraértelmezést sugall, ahol a nő nem a társadalom által megbélyegzett, hanem saját sorsának érzékeny hőse.
Kötészete olcsó, puhafedeles, könnyen beszerezhető, tökéletes választás lehet első klasszikusként vagy ajándékként egy romantikus lelkű személynek.
Ez a kiadás első pillantásra csak egy kusza gótikus betűrengeteg látszik a fekete-fehér háttéren, aztán hirtelen megakad a szemünk két piros betűn: egy nagy „A” és egy kis „a”. Itt jön a zsenialitás: ezek a betűk nem „csak úgy” pirosak, hanem alakot rejtenek. A nagy „A” belsejében egy nő (Hester) térdelve, imádkozva jelenik meg, aki nemcsak bűnbánó, hanem lelki utat is bejár a regény során. A kis „a” belsejében egy gyermeksziluett bújik meg, Pearl, Hester gyermeke, aki a társadalmi megbélyegzés szimbólumából az élet reményévé válik.
Ez a borító nagyon okosan játszik a tipográfiával. Nem mesél el semmit direkt módon, de annál többet sejtet. A szöveges és grafikai rétegek egybeolvadnak, miközben a kompozíció azt sugallja: itt nemcsak a történet, hanem annak értelmezése is számít. Aki ezt a könyvet választja, nemcsak olvasni akar, hanem gondolkodni is.
A cím és a szerző neve kis betűmérettel, groteszk betűtípussal szerepel alul, szinte háttérbe húzódva, hogy az „A” betű kapjon minden figyelmet. Ez vizuálisan is kiemeli azt, amit a regény maga is sugall: egyetlen betű is elég lehet ahhoz, hogy mindent elmondjunk. A kötet puha kötésű, de masszív és igényes kivitelben készült, azoknak szól, akik már túl vannak az iskolai kötelezőkön, de újra felfedeznék a klasszikusokat, kicsit más szemmel.
Ez a gyűjtői kiadás a „kevesebb több” iskolapéldája. Fekete háttér, középen vörös fényben egy női alak (Hester) hátulról megvilágítva, ahogy a gyermekével a karjában áll a tömeg előtt. A vörös fény nem véletlenszerű: egy „A” alakú nyalábként vág keresztül a fekete háttéren, mintha maga a világítás is megbélyegezné Hestert. Az árnyéka hosszú, sötét, súlyos. A sarokban arc nélküli emberek árnyékai sorakoznak. Ők a közösség, a bírák, a névtelen tömeg, melynek árnyképei kilógnak a borító széléből: ez vizuálisan is azt sugallja, hogy az ítélkezés nem zárható keretbe. A társadalmi nyomás túlnyúlik a képen, mintha az olvasót is bevonná, mi magunk is ott állunk a tömeg részeként, akár tudunk róla, akár nem.
Ez a borító egy teljes színpadi jelenet vizuális kivonata. Nem szimbólumokkal dolgozik, hanem mozdulatokkal, fényekkel, drámával. A hangsúly itt Hester belső erején van, nem a szégyenen. A képen keresztül szinte hallani lehet a csöndet, érezni lehet a tekinteteket, és ez hatásos.
A könyv keménytáblás, vastag papírral, prémium minőségben. Azoknak szól, akik szeretik, ha egy klasszikus nemcsak gondolati, hanem vizuális élményt is ad. Műgyűjtők, könyvszeretők, rajongók, ez az ő darabjuk.
Ez a kiadás az Érzelmes klasszikusok sorozat részeként jelent meg, és már az első pillantásra egyfajta ajándékkönyv-hangulatot áraszt. A borító pasztellkék alapszíne nyugodt, finom, visszafogott. Nem akar hatásvadász lenni, inkább hívogat. A középen elhelyezett mandalaszerű, szimmetrikus díszminta türkiz és arany lakkozással került fel. Ugyanez a lakkozás hangsúlyozza a címet is, míg az író neve mattan jelenik meg, mintha a fókusz nem is a szerző személyén, hanem inkább a skarlát betűn lenne.
A kötet keménytáblás, gerince lekerekített, amitől igazi klasszikus hatást kelt. Olyan könyv, amit jó kézbe venni, és még jobb polcon tartani. A hátoldalon egy idézet fogad minket, ami elég sokat elárul arról, milyen szempontból közelíti meg ez a kiadás a történetet:
„Nem azonos-e gyökerében a szerelem és a gyűlölet? Hiszen mind a kettőhöz két szív legmeghittebb kapcsolata és ismerete kell.”
Ez nem a klasszikus „erkölcsi tanmese”, hanem sokkal emberibb, intimebb megközelítés. Ez a borító nem a megszégyenítést, a bűnt vagy a társadalmi ítéletet állítja előtérbe, hanem azt a belső, érzelmi réteget, ahol a szeretet és a fájdalom kéz a kézben jár, és ahol Hester története sokkal inkább szól méltóságról és kitartásról, mint botrányról. Itt már nem egy betű ég Hester mellkasán, inkább egy dísz, amit felvállal. A borító pedig pont ezt teszi: nem szégyelli, hanem ünnepli a történetet.
Ez a könyv egyértelműen nem az első találkozásra készült a történettel, inkább azoknak szól, akik már ismerik a sztorit, szeretik is, és most szeretnének belőle egy szép példányt, ami méltó helyet kap a polcon. Vagy épp ajándékba adják valakinek, aki szereti az érzelmes, gondolkodós klasszikusokat.
Hat különböző borító, hatféle nézőpont, és középen mindig ugyanaz a betű: az „A”. Mégis, minden kiadás mást mond róla. Van, ahol a szégyen jelképe, máshol az ellenállásé. Néhol dísz, máshol stigma. Az egyik borító kiabál, a másik suttog. Az Európa 1976-os kiadása például egy letisztult, erős szimbólumra épít, míg a Penguin okosan elrejti Hestert és Pearlt a betűk belsejébe, szinte csak azoknak, akik figyelnek. Az Union Square drámát csinál belőle, fényekkel, árnyékkal, sűrű levegővel, míg az Elle Book rózsaszínes-bíbor virágos borítója inkább egy romantikus regénynek álcázza a történetet. Az Athenaeum borítója nem harsány, mégis megállít: olyan, mint Hester maga, csendes, de nem lehet nem észrevenni.
A legizgalmasabb az egészben, hogy ezek a borítók nemcsak a könyv történetéről árulkodnak, hanem arról is, hogy kinek szólnak. Van köztük olyan, ami a diákokat célozza, más a női olvasókat, egy harmadik pedig a gyűjtőket, akik nemcsak olvasni, hanem nézegetni is szeretnek. A dizájn mindig beszél, csak tudni kell hallgatni rá. És bár Hawthorne regénye több mint 170 éves, ezek a borítók azt bizonyítják, hogy még mindig van új mondanivalója, attól függően, ki veszi kézbe.
Szóval lehet, hogy ez csak egy betű, de hat külön borítón keresztül hat külön világot nyit meg. És valahol pont ettől klasszikus egy klasszikus.