Grafika Elméleti Képzésünkön fontosnak tartjuk, hogy a frissen megszerzett tudásról reflektáljanak diákjaink. Grafikai feladatok helyett tesztek és esszék formájában kell számot adniuk frissen megszerzett tudásukról. Az idei évfolyam egyik legkiemelkedőbb elemzése Somogyi Dominikáé volt, a Parasite című film plakátjáról.
A Parasite (Élősködők) 2019-ben bemutatott dél-koreai film, melyet Bong Joon-ho rendezett. Többek között négy Oscar-díjat nyert, amelyek közül említésre méltó a „Legjobb film” nevezése, ugyanis nem angol nyelvű film korábban még nem nyerte meg ezt a díjat. Azért ezt a filmet és plakátját választottam az elemzéshez, mert a rendező munkái közül ez tette rám a legnagyobb hatást, valamint tanulmányaim és érdeklődési köröm része Dél-Korea, a plakátot pedig vizuálisan érdekesebbnek találom, mint amelyikkel forgalmazták.
A film története egy szegény és egy gazdag család kapcsolatáról, a naivitásról és hazugságokról szól. Problémaköre a szélesre nyílt dél-koreai társadalmi olló két végén elhelyezkedő családok dilemmája és tragédiája, melynek nyomán megfigyelhetjük a társadalmi osztályok különbségeit. Műfaját tekintve dráma és fekete-komédia, hangulata a szegény család rossz helyzete ellenére is derűs, majd a film nagyjából felétől feszült, szinte horrorisztikus.
A plakát a kék és piros színek hideg-meleg kontrasztú jellegéből adódóan azonnal felhívja magára a figyelmet első látásra, valamint fény-árnyék kontrasztot is látunk rajta. A piros szembetűnőbb és egyfajta piros lámpaként is funkcionálhat, mint a probléma, amire figyelni kellene. A kék, mint nyugodtság és stabilitás a látszólag problémamentes élet színe, nincs felhívó jellege. A textúrált háttér is a különbséget adja át, a gazdag család háttere benti, képekkel dekorált, drágább fa motívumú falaival és a szegény család kültéri, beton falaival, a kint elhelyezett légkondival és csövekkel. A plakát két felén megfigyelhető, hogy a fény ábrázolása a másik oldal színével történik, tovább erősítve a kontrasztot és a film közepétől jelenlévő baljós hangulatot.
Jellemző a plakátra a folytonosság a szereplők sormintája miatt, és a nyitottság a lépcső és a falak folytatódásával a képről lelógva. Kompozíciója átlós, az árnyékok és a lépcső találkozása miatt akár háromszög is lehet.
A szereplők közül hatan tartanak a kezükben egy velük kapcsolatban fontos dolgot: a gazdag anya az egyik kutyát, az apa a borítékot, amibe a használt bugyit rakta, a lány a telefonját, a fiú az indián nyilat; a szegény szülőknek nincs semmi a kezébe, a fiú a követ és a telefonját, a lány pedig a barackot fogja. Az, hogy a szülőknek semmi nincs a kezében, egyrészt amiatt lehet, hogy hozzájuk nem kapcsolunk kifejezetten semmit, másrészt, hogy számukra nincs már „feljebb”, míg a gyerekeknek a képességeikkel lenne esélyük a sikerre, viszont ezt a körülményeik nem engedik meg.
A plakát fő fókusza, a lépcső, több szempontból érdekes: nem egy egyenes vonal vezet a cél, a szegény család felemelkedése felé, hanem megszakított ez az út, például a sofőrön vagy a házvezetőnőn való túljutás, amit a lépcsőfokok szimbolizálnak.
Ez a gesztus idézi a filmben sokszor megjelenő elválasztást a két család tagjai között. Egyértelműen elválasztja a gazdag és a szegény családot vizuálisan, és utalás lehet a gazdag apa szavajárására, hogy a jó sofőr és házvezető „nem lépi át a vonalat”; ez a plakáton valóban meg is történik. Az irány is sokatmondó: a gazdag család látszólag tökéletes élete, a társadalmi ranglétrán való minél feljebb jutás (a férj jó állása, a feleség szinte gondtalan élete, a gyerekek taníttatásán lévő fókusz a hírhedten kompetitív dél-koreai oktatási rendszerben) a szegény család egyre kilátástalanabb helyzetével szemben, őket szinte csak lefelé menni látjuk a filmben. Az ő szempontjukból a lefelé való irány a hazugságokban való elmélyülést is jelentheti. A lépcső továbbá megmutatja még egy szempontból a családok közötti vagyoni különbséget azzal, hogy a gazdag család háza emeletes több lépcsővel, a szegény család háza pedig a beázásra hajlamos szuterénben, mindentől lentebb található. A film fordulópontját jelentő jelenet, amikor kiderül, hogy a ház alatti lakott pincébe lépcső vezet is árulkodó, ismét a lefelé, a szegénység és sebezhetőség felé irányítja nézőit. A lépcsők ezen kívül akarva-akaratlanul egybeforrnak, az iránytól függetlenül egy síkon léteznek: a parazitikus kapcsolaton a két család között.
A cím tipográfiája talpatlan betű, egyszerűsége jól illik a mozgalmas designhoz. Színei ismét a piros és kék kontrasztját idézik. Mivel egybeforr a lépcsővel, elválaszthatatlan eleme a plakátnak.
Negatívumként említem a bal felső sarokban a lámpát, amely az egyik legfontosabb eleme a filmnek, de kicsit vibrál és bántja a szemet, illetve úgy érzem, hogy oda kéne vonzania a tekintetet egy drámai koncepcióban, ezt mégsem teszi meg, mert a lépcső végig vezeti a tekintetet és nem áll meg a lámpánál. A másik negatívum, hogy a gazdag család mindkét gyereke felénk néz. Nagyobb hatású lett volna véleményem szerint, ha csak a kisfiú fordul a néző felé, hiszen ő a „szellem” és a Morze-kódok miatt is sejtette, hogy valami nincs rendben, a lány azonban nem. A megoldás pedig, hogy a gazdag apa kezében tartott borítékon látható az „A film by Bong Joon-ho” felirat kézírásos betűtípussal megtöri a plakát harmóniáját, egy a címhez használt betűtípus jobb választás lett volna, vagy ha valamelyik üres térbe helyezi el az alkotó.
Összegezve, véleményem szerint a plakát kompozíciója és hangulata remekül tükrözi a 21. századi dél-koreai társadalom egyik legégetőbb problémáját kiveséző filmet.
A film Imdb linkjét itt találjátok.
A plakát alkotója: Andrew Bannister
Az alkotó Instagram oldala itt érhető el.
Az alkotó honlapját pedig itt találjátok.