Alumni interjú Romhányi Henriett grafikussal

Szerző: | Alumni, Grafika, Interjú

A grafikusi út elejéről

Hogyan keveredtél a grafika területére?

Elég korán, 19 évesen kezdtem a karrierem, igaz teljesen más területen, így van bőven munkatapasztalat a hátam mögött. A főiskolát is már munka mellett végeztem el. A KKV szektorban dolgoztam személyi asszisztensként, irodavezetőként, később komplex vállalatirányítási rendszerek működtetéséért feleltem. Mindig is motoszkált bennem, hogy szakmai értelemben nem vagyok teljesen a helyemen, de 2019-2020 körül érett meg bennem a szakmaváltás gondolata, melyhez az első ugródeszkát a Budaörsi Animációs Bázis és Kreatív Tér hétvégi, felnőtteknek tartott műhelyfoglalkozása adta, mely Patrovits Tamás vezetésével működött. Nagyon hálás vagyok neki az ott kapott tudásért és tapasztalatért. Ha jól emlékszem, ott hallottam először a Hollókáról is.

Kezdetben hogyan fejlesztetted magad mielőtt Hollókás lettél?

Jártam a fent említett grafikai és animációs műhelybe, jártam klasszikus rajzórákra is, és online kurzusokat is kipróbáltam.

Vannak olyan platformok amiket ajánlasz a kezdőknek?

Nekem a Skillshare-rel és az Udemy-vel vannak pozitív tapasztalataim, sok hasznos kurzusuk van, de persze a YouTube-on is rengeteg jó tutorial található.

A képzés alatti időszakról

Miben tudtál a legjobban fejlődni a képzés alatt?

Tulajdonképpen nehéz kiemelnem konkrét területeket, mert annyira komplex és alapos a képzés, mind az elméleti, mind a gyakorlati, mind pedig a soft skill-ek fejlesztése terén, én úgy érzem egyenletesen és sokat fejlődtem a képzés során, nagy utat jártam be ezalatt a tanév alatt.

Mivel volt a legnehezebb megbirkóznod a szakmai fejlődésed során?

Nekem sok energiám ment el a programok elsajátítására, utólag úgy gondolom szerencsésebb lett volna, ha nagyobb technikai rutinnal vágok bele. A másik nehézség volt annak a megtapasztalása, hogy sokszor több tervezési zsákutcát meg kell járom, míg megtaláltam a jó megoldást. Többször volt olyan, hogy hosszú órák mentek el egy feladat kivitelezésével és bizony menet közben kiderült, jobb újból, nulláról elkezdeni, mert nem működik jól a koncepció. (De utólag mindig kiderült, hogy megéri nagy levegőt venni, és tovább dolgozni.)

Voltak a képzés feladatai közben pozitív vagy negatív csalódásaid?

Az iskolai feladatok közül a logótervezési feladatok voltak számomra a legkellemesebb meglepetések, tartottam tőlük, mégis ebben éreztem végül a legmagabiztosabbnak magam. A legnehezebb számomra a képzés elején a moduláris plakátsorozat volt, azzal nagyon sokat elbíbelődtem, illetve a piktogram tervezés sem könnyű feladat. Amilyen egyszerűnek tűnik, annyira nehéz egyedi, jól működő rendszert tervezni ebben a kategóriában.

A képzés utáni időszakról

Hogyan alakult az elhelyezkedésed a munkaerőpiacon?

Szabadúszóként dolgozom, ami bevallom sokszor nem könnyű. Nekem szerencsém van, mert egy stabil, támogató családi hátterem van, amivel megoldható az időszakos hullámvölgyek áthidalása. Ez egy tudatos döntés volt, felkészültem arra, hogy az eleje nem mindig lesz kiegyensúlyozott, de eddig nem bántam meg, hogy a nehezebb utat választottam.

Milyen projekteken dolgozol?

Változatos projektjeim vannak. Volt már megrendelésem a szépségiparból, sport, kulturális és oktatási területről, IT szektorból. Jelenleg egy nagyon izgalmas projekten dolgozom, egy rajziskolának tervezek arculatot, és hamarosan majd weboldalt is.

Mik a hosszú távú terveid a szakmában?

A folyamatos fejlődés, tanulás mellett szeretnék egy visszatérő, stabil klientúrát kialakítani. Sőt, egy kis kulisszatitokként elárulom, hogy az egyik nagyon tehetséges kolléganőmmel időnként eljátszunk a gondolattal, hogy közös stúdiót alapítunk, de ez még egyelőre csak egy álom. Majd kiderül sikerül-e. 🙂

A grafikus létről

Hogyan néz ki a tervezési folyamatod, melyikek a kedvenc fázisaid a munka során?

Az első lépés mindig az ügyfél és a piaci környezet megismerése, amit inspiráció gyűjtés követ. Kijelöljük az ügyféllel közösen a grafikai irányvonalat, és annak mentén 2-3 koncepciót készítek elő, melyet később leszűkítünk egyre. Ezt követően a „nyerő” verziót tovább finomítom, véglegesítem és kidolgozom az összes szükséges felületre.

Hogyan jellemeznéd a grafikai stílusod jelenleg?

Visszafogottan eklektikus. 🙂

Számodra alkotóként, designerként mik a legfontosabb tervezői értékek?

Hogy megtaláljam az egyensúlyt az ügyfelek (valós) szükségletei és a szakmai igényesség között, ezáltal jól funkcionáló, esztétikus és praktikusan használható grafikai termékeket adjak át.

Miket érzel a legnagyobb erősségeidnek a jelenlegi tudásodban, amikben már magabiztosan mozogsz?

Azt gondolom a korábbi munkatapasztalataim sokat segítenek abban, hogy az ügyfeleimmel viszonylag gyorsan egy hullámhosszra kerüljünk, és hatékonyan fel tudjam mérni az igényeiket és szükségleteiket. Jelenleg a logó és arculattervezési feladatok állnak hozzám legközelebb.

Mikben szeretnél tovább fejlődni a következő időszakodban?

A lista szinte végtelen, annyi mindent szeretnék még megtanulni, gyakran úgy érzem, ha egy nap 48 órából állna az sem lenne elég. Jelenleg a sor elején UX/UI tervezés áll, ezért is jelentkeztem idén erre a szakra. Ezen kívül igyekszem folyamatosan bővíteni a branding ismereteimet és az illusztrációs technikám és stílusom csiszolgatásán is dolgozom.

Mit gondolsz melyik személyiségjegyeidet tudod jól kamatoztatni a szakmai munkád során?

Az empátiát, türelmet, rugalmasságot és konstruktivitást.

Melyik eddigi munkádra vagy a legbüszkébb és miért?

Az iskolai feladatok közül a fő projektfeladatomra, a Menola gyógynövényszappan arculat és csomagolás tervezésére. Kivételes élmény volt kézbe venni az elkészült csomagolástervet, mikor a hosszú hónapokig tartó munka végre fizikai formát öltött. A másik, épp aktuális büszkeségem, az első, képzés utáni komplex arculattervezési projektem, mely egy IT tanácsadó vállalkozásnak készült. Az ide tervezett logotípiát és a favicont is beválogatták a Magyar Logó 2024 kiadványba, valamint nagy örömömre a 2024-es Arany Rajzszög kiállítására is.

Heni 10 kedvence:

  1. Milyen zenét hallgatsz munka közben?
    Nagyon változó. Dés Lászlótól kezdve Faithless-en át, Billie Ellish-ig sok műfaj belefér.
  2. Melyik a kedvenc betűtípusod?
    Most épp a Borna. A free fontok között pedig a Bricolage Grotesque.
  3. Melyik a kedvenc színed?
    Ettől a kérdéstől már gyerekkoromban is mattot kaptam. 🙂 Nem tudok választani.
  4. Melyik a kedvenc grafikai stílusirányzatod?
    A minimalista, letisztult design fog meg legjobban, amiben van egy pici csavar.
  5. Ki a kedvenc kortárs terveződ?
    Hazai pályán maradva: Csordás Zoltán és a Dare Stúdió
  6. Milyen grafikai felületet szeretsz a legjobban tervezni?
    Logót és arculatot.
  7. Melyik a kedvenc arculatod?
    Pikszis Kultúrpont, Dobrumba/Pingrumba/Marumba éttermek arculatai, Virágbéke Mézek
  8. Melyik online platformon nézed a legtöbb grafikai munkát?
    Behance
  9. Melyik a kedvenc grafikai programod?
    Adobe Illustrator
  10. Mi az álomprojekted?
    Szeretnék egyszer egy kiállítás tervezésében részt venni.

+1 Generalista vagy specialista típus vagy?
Generalista

Heni munkáit itt is követheted: