Grafika Elméleti Képzésünkön fontosnak tartjuk, hogy a frissen megszerzett tudásról reflektáljanak diákjaink. Grafikai feladatok helyett tesztek és esszé feladatok formájában kell számot adniuk frissen megszerzett tudásukról. Az idei évfolyam egyik legkiemelkedőbb esszéje Molnar Brigitta elemzése volt a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című film plakátjáról.

A választásom azért esett erre a filmplakátra, mert nem tudok attól elvonatkoztatni, – jóllehet, nem is akarok – hogy nagyon szeretem ezt a filmet. Számomra az teszi kiemelkedővé a hazai mozik palettáján, hogy nem fél magyarnak lenni, éppen ellenkezőleg. Sok esetben hiányolom a jól megszokott amerikai, vagy magas színvonalú európai alkotások vizuális világát, de nem ebben a történetben. Az alacsony költségvetésű megoldásokkal, az amatőr színészi játékokkal, a kissé hamis dalaival, a hangszerhasználatában is infantilisnek mondható zenei betéteivel tudatosan teremt hiteles atmoszférát a történet főszereplőjének, aki a nagy magyar valóságban találja szembe magát első krízishelyzetével.

A történet lassú folyású “majdnem felnövéstörténet”, ahol Áron egyetlenegy, pontosabban az első lépését látjuk a felnőtté válás útján, amit pár bénázás, néhány pofára esés és rengeteg szürreális halálgondolat előz meg. A poszteren pontosan azt a pillanatot láthatjuk, amikor a főszereplő mélypontra kerül, és felteszi magának a kérdést, hogy mi lenne, ha nem lenne. Szerencsére VAN.

A plakát kompozícióját tekintve zárt kompozíció abban az értelemben, hogy hangsúlyos részletei, fő motívumai, úgy, mint a tipográfia, a piros hintaállvány és a főszereplő karaktere nem lóg ki a kép keretéből, ezzel ellenben a vonalas városkép kifut a plakátról, így ebben az értelemben nyitott kompozíciót létrehozva. Ez az ismert gyermeki és az ismeretlen nagybetűs világ ellentétet képez a képen, visszaadva a film hangulatát. A háttérben stilizálva jelenik meg Budapest, egy elkerített gyermeki oázisából látható utcaképe. Áron pontosan ennyit ismer a nagybetűs életből. Keszekusza körvonalakat. Az ismeretlen, új világba való kilépés félelmetes számára, de gyermeki léte sem fenntartható többé. A háttérben megjelenő vonalas városképpel szemben az alkotó a játszótér nagy negatív tereivel operál, ez láttatja meg velünk, hogy Áron gyermeki léte mennyire kiüresedett és eljött az idő a továbblépésre. A kompozíció egy nyugodt, harmonikus egészet alkotna a szereplő, illetve az általa mozgásba hozott hinta kivételével, azonban megjelenítésük jobbra billenti az amúgy statikus szimmetrikus felépítést, így létrehozva egy diszharmóniát, amely Áron kibillent lelki világára utal, és egyben megjeleníti az egyensúlyhoz szükséges fél hiányát is. A karakter horizontális eltolódásán kívül beszédes, hogy vertikálisan az alsó harmadolásnál helyezkedik el. Ez egyrészt az előtérbe kerülés miatt van így, másrészt pedig utal a mély krízisállapotra is.

A film további hangulati elemei az infantilis elemek, a rideg felnőttlétől izolálódott gyermeki főszereplő, a gúnyos és szarkasztikus humor. Ezeket próbálja a plakát gyermekrajzszerű ábrázolása és a hideg- meleg színkontraszt alkalmazásával tükrözni. A kék szín a zord, rideg világot, a piros szín a bensőséges és biztonságos gyermeki, vagy mély párkapcsolati életet ellentétként jeleníti meg a plakáton.

A hintaállvány a film egyik attribútuma, mely nem csupán a bensőséges kapcsolatokat szimbolizálja, hanem ebben a kontextusban jelképezi a magányt és az elhagyatottság érzését is.

A két hinta egyike mozdulatlan, mely utal a magányra, elhagyatottságra. A főszereplő karaktere azáltal emelkedik ki a kép egészéből, hogy míg a háttér és a piros hintaállvány rajzos megjelenítésben szerepel a plakáton, a főhőst egy fotókivágással helyezték a kompozícióba, ez jelképez egyfajta izolációt. Ez a geg egy kissé szarkasztikussá teszi az egész képet. Hiszen ki ne látná „bénának” az épp szárnyait bontogató fiatal énjét, aki próbál megküzdeni élete első „hatalmas” problémájával? Innen már tudni lehet, hogy a film egésze róla fog szólni, egyben arra is utal ez az eltérés, hogy főhősünk kilóg környezetéből, nem tud beilleszkedni az őt körülvevő világba.

A cím már önmagában furcsa. A cím tipográfiáját tekintve illeszkedik a hinta rajzos stílusához. Kissé gyermeki, krétával felírt betűket idéz. A filmcímen belül különböző méretben jelennek meg a sorok egymáshoz képest, a betűméretek egyre kisebbek, ahogy haladunk sorról sorra, ez egy szokatlan megoldás. A szövegkép így egy téglalap befoglaló formába helyezhető el, amely szintén erősíti a már említett stabilitást, amelyet csak a főszereplő karaktere bont meg.

A betűk csökkenő nagysága utalhat a filmben szerepet kapó önismereti utazásra, ahol egyre mélyebb rétegekig ereszkedik főszereplőnk saját lelkében, de mivel ez a film tényleg csak az első önálló lépéseket mutatja be nekünk, a rétegek egyre mélyebbre haladva egyre kevésbé egzaktak Áron számára.

Funkcionális oldalát tekintve szerintem a cím tipográfiája azért jó megoldás, mert ezt a rettenetesen fura és hosszú címet a „van” szó kiemelésével karakteressé és megjegyezhetővé teszi.

A filmben egy nagyon kreatív stáblistával találkozhatunk. Én ezt is megjelenítettem volna a plakáton, például a főbb szereplőket, vagy a szponzorokat így írtam volna ki.

Számomra az a legjobb a plakátban, hogy olyan finoman vezeti fel a történet kiindulópontját, hogy annak cselekményéről szinte semmit sem árul el. Nem akar mindent megmutatni, és ezzel pont annyit ad, amennyi felkelti az érdeklődést. A plakát nemcsak illeszkedik a film stílusához és hangulatához, de sikerrel ragadja meg azt a valóságot is, amikor az ember egy nagy döntés küszöbén áll – bátortalanul, tele kérdésekkel, de végül mégis VAN.

Brigitta munkáit itt követheted: